Már egy ideje megelégeltem, hogy nem zár eléggé jól a bejárati ajtóm. Folyton befolyt az esővíz, ráadásul a poloskák is játszva be tudtak mászni. Drága ajtócserét nem akartam, viszont ez a szalag jó megoldásnak bizonyult. Hamar felragasztottam, azóta óvja otthonom. Szuperül szigetel, megérte!
László István – Solymár
Elképesztő, mennyi helyen tudom használni! Házam ajtaján kívül alsóépületem ablakaira, illetve a zuhanykabinomra is jutott belőle. Nagyon jól tapad, remek az anyaga, ráadásul könnyen méretre tudtam vágni egy ollóval. Tényleg komfortosabbá tette otthonomat.
Badari Ferenc – Dunakeszi
Tudom, milyen drága manapság egy ajtócsere, így inkább más módszerek után keresgéltem. Ez a szigetelőszalag minden téren megfelelő számomra. Még én is prímán fel tudtam helyezni, remekül illeszkedik az ajtóm felületeire. Azóta nem jön be a hideg, a por, és a bogarak se tudnak bemászni.
Nagy Katalin – Szigetvár
Hétvégi házunk ajtajára és ablakaira tettünk fel ilyen szalagot, remekül végzi a dolgát. Korábban rengeteg rovar mászott be, így viszont jól távol tudjuk tartani őket. A hideget és a zajokat is kizárja, remek találmány!
Kalóz Ibolya – Jászdózsa
Irodánk sajnos elég huzatos, azonban amikor árajánlatot kértem egy cégtől nyílászáró cserére, horribilis összeg jött ki. Örülök, hogy rátaláltunk az Önök ajánlatára. Nagy örömömre ezzel a szigetelővel jól le tudtuk szigetelni az ablakok és az ajtók réseit, így rengeteg pénzt meg tudtunk takarítani.
Patkós Imre – Budapest
Nem igazán rajongok a bogarakért és a különféle csúszómászókért, így megnyugvás számomra, ha meg tudom védeni magam tőlük ezzel a szalaggal. Nagy felüdülés, hogy nem kell este lefekvés előtt a bejövő rovarokat hajkurásznom. Végre nem bújnak be az ajtórés alatt és az ablakokon sem.
Farkas Enikő – Martonvásár
mennyiség. |
akciós ár 2024.10.10 -ig |
1 db | 1.990 Ft |
2 db | 3.980 Ft |
3 db | 5.970 Ft |
4 db | 7.960 Ft |
5 db | 9.950 Ft |